2014. augusztus 21., csütörtök

Töltött cukkini

Hozzávalók:

1 db nagy cukkini
30 dkg darált sertés hús
1,5 dl rizs
3 dl víz
olaj
1 fej vöröshagyma
pirospaprika
sűrített paradicsom ( vagy kecsöp)
pirosarany
gulyáskrém
ételízesítő
kakukkfű
oregánó
reszelt trapista sajt


Elkészítés:

A cukkinit ketté vágjuk, és a közepéből kiszedjük a magokat, majd forró ecetes , sós vízben rövid ideig kb. 10 percig megfőzzük. Ügyeljünk arra, hogy ne főzzük széjjel, éppen csak meg kell puhulnia egy kicsit. Miután a cukkini megfőlt, kivesszük a vízből , és lecsöpögtetjük.
Közben a kockára vágott vöröshagymát olajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a darált húst. Addig kevergetjük, míg a hús kifehéredik. Ekkor megszórjuk pirospaprikával, adunk hozzá pirosaranyat, gulyáskrémet és sűrített paradicsomot és meghintjük ételízesítővel, majd felöntjük 3 dl vízzel és hozzáadjuk a rizst is. Addig főzzük, míg a rizs felissza a vizet. Ekkor fűszerezzük oregánóval és kakukkfűvel.
A cukkinikat a rizses-húsos töltelékkel megtöltjük. A tetejére bőven szórunk reszelt sajtot, majd kb. 200 fokos sütőben addig sütjük, míg a tetején a sajt megpirul. Ízlés szerint tejföllel is fogyaszthatjuk.


Tipp: Aki jobban szereti a hagyományos fűszereket, az használhat az oregánó és a kakukkfű helyett borsot és majorannát.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.